- Csak. –válaszolta nyersen.
- De miért? –próbálkozott ismét.
A fiú nagyot sóhajtott, majd úgy döntött elmondja, úgy se veszít vele semmit.
- Tudod, nekem ő mindig annyira fantasztikusnak tűnt. Hogy kivételt kap de nem él vele, inkább viseli a büntetéseket ha lehet. Hogy cseszegetik, de ő akkor is talpon marad, mert hisz valamiben, és addig akarja csinálni, amíg el nem éri azt. Bármilyen nehéz a feladat, bármennyire veszélyes, bármennyire unalmas, ő izgatottan vág bele, mert hiszi, hogy így közelebb jut a céljaihoz. Nem számít bármi legyen. Erre kiderül, hogy nem más mint egy betegesen sápadt szőke kis csitri, egy kölyök.
- Ez nem igaz! –állt meg a lány.
- He?
- Sakura igenis remek Shinigami, jobb mint te valaha is leszel! Okos, erős, szép, talán egy kicsit soványka, és vérszegény, de ez nem állítja meg! Ahogy te is mondtad, komolyan vesz minden akadályt és igyekszik minél jobban teljesíteni! És biztos vagyok benne, hogy egy nap már csak arra is büszke leszel, hogy megpillanthattad!
- Nocsak. Ki vagy te, a mentora? –lépett hozzá közel, kicsit le is hajolt, mire a lány elpirult.
- Én csak…próbálok neki segíteni.
- Fogadjunk hogy még a széltől is véded. –indult meg megint. Kaoru kicsit elmosolyodott, ahogyan utána eredt.
[ - Nahát, milyen szép kislány! –szaladt oda egy szilvalila hajú lány egy hosszú szőkéshez, akinek a haja hátul össze volt fogva – Az ilyen szép kislányok nem szoktak sírni.
Egy elhagyatott játszótéren voltak. A lányka sírást hallott innen, ezért gondolta, hogy megnézi mi történhetett. A kis szőke egy farönkön hüppögött.
- Mi a baj? Eltévedtél? Hol van a mamád?
De a lányka csak megrázta a fejét, a másik értette a célzást, vagyis hogy nem tévedett el.
- Akkor? Mi a baj?
Most sem válaszolt, így a másik leguggolt hozzá, megfogta a kezeit.
- Ha nem mondod el mi a baj nem tudok segíteni. –mosolygott rá, mire a lányka felemelte a mutatóujját, egy vastag tüske ált ki belőle.
- Csak ez a baj? Szegénykém. –mondta és óvatosan kihúzta a tüskét az ujjából, majd a zsebéből elővett egy csomag színes mintás ragtapaszt.
- Milyet szeretnél?
- Cicásat. –hüppögött, de már ez enyhült.
- Rózsaszín jó lesz? –húzott elő egyet.
- Igen. –motyogta és engedte, hogy a lány rátegye az ujjára.
- Máris jobb, nem? –mosolyodott el még jobban. A kisebbik ismét nem válaszolt, csak előhúzott a zsebéből egy zacskó kekszet és felé nyújtotta. A másik kivett egyet és egyből meg is ette, leült mellé a farönkre, és ketten elmajszolták az összeset, egyikük sem szólt.
- Gyere, hazakísérlek. –ált fel az idősebb és kezet nyújtott neki. A kisebb először kicsit félénken fogta meg, mire az kicsit megszorította és rámosolygott. Kissé feltámadt a szél.
- Nem fázol?
Most sem jött válasz, csak egy kis bólintás, mire levette a pulóverét és ráadta, majd ismét a keze után nyúlt. Így mentek haza kézen fogva. ]
- Igazad van. Még a széltől is féltem. –mondta, de magának. Igazi mosollyal ment tovább.
- Eddig hányan vannak?
- Akik érdemesek?
- Csak érdeklődöm.
- Hogy kik azok akik megérkeztek?
- Ugyan Jyuushirou, tudod kikre gondolok.
- A vigyorodból megértek mindent Shunsui. –mosolyodott el ő is.
- A meghívottak közül. Szóval?
- A fiú, akit felküldtünk Hollow-ok irtására, Midory Youji szerintem neki nyílt útja van. Az újonnan érkezett Kira Kaoruga, ő is nagy esélyekkel. És persze Matsumoto Kain, természetesen. És szerintem Ichimaru Hyouri az elsők között fog bekerülni, ha javul a csapatmunkája.
- A másik két meghívottunk?
- Az egyik hollétéről még mindig nem tudunk semmit, így a behívót se tudtuk kiadni neki. A másik pedig… -de nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó.
- Elnézést, amiért csak most tudtam jönni.
- Pont jókor, Shirokuro. –mosolygott rá.
A nap fényesen járt, dél körül lehetett. A szilvalila Shinigami-tanonc kis távolságot hagyva követte a lila hajú fiút, aki megmutatott minden fontosabb gyülekezőhelyet, mindegyiknek csak a nevét mondta el.
- Végeztünk. –állt meg egy tisztáson.
- Értem. Köszönöm, hogy vezettél. –hajolt meg, mire a srác csak felhorkant.
- Kira-Sensei-nek sincs jobb dolga. Még hogy én játsszam a pesztonkád szerepét.
- Miért vagy ennyire ellenséges?
- Mi van Kain, zaklatod a lányt? –sétált mellé valaki. Felül fehér kimono felső, alul kék, a haja szürkésfehér színben játszott. A megszólított szemei elkerekedtek, hatalmas mosoly terült szét az arcán, lekezeltek egymással, elég erősen egymásnak vágták a karjukat.
- Mi van veled ember?
- Veled mi van? Csajozol?
- Hülye, ő Kira-Sensei húga. Igazából unoka de lényegtelen.
- Szóval felcsíphető. –sétált hozzá közel.
- Kira Kaoruga. És nem csíphető fel! –fonta össze karjait a mellén a lány.
- Nekem kell vigyázni rá. Na de, mesélj, egy éve hogy nem láttalak.
- Nem is jöttem volna vissza, de behívót kaptam.
- Honnan van a ruhád?
- Kaptam Ukitake-Sensei-től, szerintem nála kapsz te is előre.
- Akkor mennyünk oda. Gyere Kaoru. –intett a lánynak, aki rossz kedvel indult utánuk.
- Amúgy Muguruma Shirokuro vagyok. –mutatkozott be az idegen.
- Ha megmondom neked ki van itt lehidalsz.
- Na ki?
- Kurosaki.
- A narancshajú?
- Az a srác. Van egy lány.
- MI VAN?!
- Kaoru kis barátnője. –mondta vékony magas hangon.
- Kaoru kérlek vigyél hozzá! –a fiú arcán valósággal virított a boldogság.
- Nem tudom hol van, Kain megsértette.
- Te hülye vagy ember? A csaj igazából nem Kurosaki!
- Ő…de?
- Nem! Urahara!
- Ő…BASSZAMEG BAJBAN VAGYOK! –sápadt el hírtelen.
- Kaoru szerinted hol lehet?
- Szerintem néhány itteni barátjánál.
- Néhány itteni… vajon Matsumoto-Sensei-el? –gondolkodott hangosan.
- Má’ mé’ lenne vele? –kérdezte Kain kissé duzzogva.
- Azé’ me’ sokat lógtak anno együtt. –utánozta, mire a fiú nevetve vállba bokszolta.
- A bátyám utána ment. Ha megtaláljuk a bátyám meg lesz ő is. –ahogy Kaoru ezt kimondta zenét hallott meg. – Vagy csak megyünk a hang után.
- Honnan tudod, hogy ezt ő hallgatja? –nézett rá a fehéres hajú.
- Ismerem a zenei stílusát. –indult meg.
- Errefelé még nem jártam. –nézett Kain Shirokuro-ra, kicsit aggódott. Kaoru-nak ez furcsa volt. Az annyira laza fiú megriad ilyesmitől?
- Remélem Sakura nem járkál tilosban. –sóhajtott a másik fiú.
- Te tudod a nevét? –döbbent meg a szilvalila hajú, ám a fiú nem válaszolt, csak ment tovább.
- HOGY A FRANCBA ISMERI MINDENKI A CSAJT?! –fakadt ki Kain.
Egy kis rétre ért ki, a fű szép zöld volt, tisztavizű patak csordogált, mindent virágillat lepett be. A lány a pataknál ült, fekete felsőrésze és karrészei mellette, a nadrágot térdig felhajtotta, a vízfolyást nézte és énekelte a számot ami a ruháin lévő mobiltelefonból szolt.
- Sakura! –szólt neki Kaoru, mire a lány megfordult. Arca mosolyra húzódott, tovább énekelt, felállt és lassan közelítette meg őket.
- Nahát milyen szép. –hüledezett Shirokuro, Kaoru elmosolyodott ennek hallatán.
A lány akkor ért teljesen hozzájuk mikor vége lett a számnak.
- Magas vagy. –mondta köszönés képen a fiúnak.
- Te vagy kicsi. –hajolt le hogy a lány megölelhesse.
- Izé…szóval…Kurosaki Urahara kisasszony, elnézést amiért sértegettem…nem tudtam kicsoda valójában. –hajolt meg előtte Kain, mire a lány orron pöckölte, a fiú egyből kiegyenesedett mindkét kezét az orrára tapasztva.
- Sakura.
- Sakura kisasszony…
- Csak Sakura. És nem kell a hajlongás és a tisztelet. Viccnek láttál, most hogy tudod a származásom máris nemesnek tekintesz? Pedig én ugyanaz vagyok. –vett elő az oldaláról egy kardot és átadta.
- Nejibana?
- Kicsit megtisztítottam. Bánj vele rendesen, ez a kard fontos nekem.
- Miért, neked is van, ahogy látom kettő is.
- Úgy tudtam csak Ukitake-sensei-nek és Kyouraku-sensei-nek van két zanpakutou-ja. –szólt Kaoru is, aki kapott egy kis információt unokabátyától.
- Nekem is csak egy van. –fordult oldalra.
- És a hátadon lévő? –kérdezett Kain megint.
- Az egy Asauchi.
- Nekem is van! –derült fel hírtelen a fiú arca.
- Tényleg? –kérdezte a lány nagy csillogó szemekkel.
- Aha! Megnézed?
- Persze!
- Fegyverbuzi... –sóhajtotta Kaoru, ezen Shirokuro nevetni kezdett.
- Szóval ez a te Asauchi-d…miért nem hordod magadnál?
- Minek? Nejibana tökéletes nekem!
- Én inkább az Asauchi-mal küzdök.
- Honnan van?
- Shiba Kuukaku-tól kaptam, amikor még nála edzettem. –nézett erősen a szemeibe, a srác nyelt egyet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
