- Rendben. Aludj csak. –mondta Arashi, és Rewrite valamiért nyugtatónak találta a hangját.
- Elengedjem a kezed? –kérdezte Orime halkan.
- Ne! –mondta hírtelen a fiú, mire a lány lassan bólintott.
Rewrite lehunyta a szemeit és már aludt is.

Az ég borúsan emelte tekintetét az emberek felé és nehezen nyílt meg a szívek vagy éppen a lelkek előtt.
Általában ha ilyen volt az idő valamit jelzett előre. A városban nagy volt a felfordulás, azonban ez köszönhető volt annak is ,hogy hamarosan tartottak egy olyan ünnepet, mely miatt felborult a rend egy része. A fiatalok nagy része foglalkozott ezzel az ünnepel, hiszen ők ismételten egy jó pontnak egy bulinak tartották, egy iskola szüneti napnak.
De ennek az ideje még nem volt itt, ahogyan ma még volt iskola is.
- Esőre ál... - jelentette ki a fekete hajú fiú az ég felé emelve kezét.
Szomorú tekintetében halovány remény fénylett fel minden pillanatban ahogyan a lányra pillantott, aki ismételten eljött ide az iskola előtt.
A parkban is rideg volt minden, a hideg szél járta át a bokrokat, a fákat, minden életet s szinte fuldokló érzést váltott ki az emberekből.
A régies padon a lány ült, fehéres kezeit az öléből a hideg vas karfára emelte, mely csigásan épült fel a padra.
- Szeretem az esőt...
- Tudom. -fordult felé fiú a megigazította kékes tincseit.- Hiszen ilyenkor az ember agya megnyugszik és letisztul...elmos mindent az eső és újra együtt lehet a szerelmespár akiket elválasztott az ég és a föld.... mindig ezt mondod.
Orime lassan rázta meg a fejét. Az esőt nem a legenda miatt szerette. Valakire emlékeztette…
~ Érdekes…amióta ő elment nem is esett még. Vágyott az esőre…de az nem jött el.
- Touya.. - fordította el a fejét, ezek a dolgok jobban fájtak neki, mint bármikor máskor. Múltkor elmondta a fiúnak, hogy ő neki már nem Touya hanem Rewrite a bátyja, ő vigyázz rá, mert ő is vigyázott eddig is rá, de a fiú nem hagyta ezt annyiban, ezért is voltak ilyen hidegben megint itt.
- Akkor mond mit akarsz....
- Már múltkor elmondtam... nem akartam ellened harcolni, de ennek így kell lennie, nem véletlenül lettünk, amik lettünk.
- De én nem fogok ellened harcolni...- vigyorodott el zavartan.
- Touya..
- Már megmondtam és nem mondom többször, mindig is a kishúgom maradsz, mégha azt a parasztot választod. - vigyorodott el a fiú, de miden egyes szó olyan fájdalmas volt számára, mintha egyenként tört szúrtak volna a szívébe.
- Rewrite nem paraszt, mégha néha hasonló beütése is van, különben igenis érez, mint mi. -fordította el a lány a tekeintetét, mert neki is fájt ahogyan Touya ellene lett, és ha nem lett volna ez a harc egymás ellen, akkor talán sosem lett volna ez. Akkor is Rewrite-ot tartaná a bátyának, de nem kellene így viselkednie Touya-val, hiszen nekik több részben volt közös a múltjuk. -Azt szeretném ha harcolnál velem...ha ugyan úgy kezelnél mint bárki mást. Ha nem kivételeznél...
Touya lassan ökölbe szorította a kezeit, ahogyan a csendes de hideg szeles időben hallgatta a lány monoton szövegét. Nem volt benne semmi és ez fájt neki. Hogy nem tudta Orime mit is érez ez alatt. Egyáltalán bántja egy kicsit is az egész, vagy nem érdekli?
- Vezetők vagyunk...ezért példát kel mutatnunk. És....én ahogyan megmondtam...nem leszek többé hisztis picsa, sem nyavalygó fruska aki másokra támaszkodik. Mégha szeretem is az illetőt…és…
- Kezdte el a lány, de ekkor váratlanul Touya rárontott és ledöntötte a padon, aki döbbenten nézett rá.
- A francokat ebbe a sablonos dumába… Yoru, Ayumi sem csinálja ezt sőt tőletek az a rózsaszín lány sem. Ayumi vezető mégis vannak a kapcsolatai amik igen erősek. Miért csak te jössz ezzel a rossz szöveggel ? Ha? Én sosem mondtam, hogy nyavalyogtál vagy ragaszkodtál. Én szerettem benned, hogy ragaszkodtál hozzám mert te voltál az egyetlen aki megértett és elfogadott. Erre most így elhagysz ennyi magyarázattal, hogy kell?
Hát tudd Orime...semmit nem kell.
Touya mérgesen megrázta a padot mire a lány felszólt egy kicsit, kezével takarta az arcát, mintha attól félne a fiú elkezdi verni bármelyik pillanatban.
Hirtelen a nagy csendet a lány szipogása és sírása törte meg, mint egy kis gyermek sírt a padon takarva magát és Touya tudta mi miatt és azt is, hogy ezt a félelmet most ő hozta fel benne. Lassan vissza felállt rendesen ,majd felültette a lányt, aki kapálózott, hogy hagyja és átölelte a végén.
Megsimogatta a fejét, beletúrva a hajába és utoljára érezte annak az illatát. Legalábbis így egy jó ideig.
- Ne sírj..hallod...ne sírj.
Aztán újabb csend következet míg a lány lassan abba hagyta a sírást és a hüppögést.
- Rendben elfogadom amit mondasz. Harcolni fogunk ha kell, elengedlek, ha egyikünknek halnia kell. Azonban jobb ha tudod, hogy sosem leszel az ellenségem bármennyire is küzdünk. Így elfogadod, Orime ?
A lány végig hallgatta majd szomorúan de büszkén elmosolyodott és bólintott.
- El. - mondta és kibújta fiú öleléséből. Még egy ideig ültek egymás mellett, majd rápillantott és felállva csendben elment.
Touya nézte a lány távolodó alakját s fájdalmasan érezte, minden lépéssel a egyre kijjebb esik tőle és egyre elérhetetlenebb lesz.
De az is megfogalmazódott benne, hogy nem hagyja ezt az egészet. Amit megígért neki megtartja, de nem hagyja el. Sosem.

Az idő nem javult, hiába kívánta valaki.
Csak az ablakból pillantott ki a fehér sablonos börtönös falakból.
Túl gyorsan változott minden és túl gyorsan jött minden. De igazából talán emiatt jön el hamarosan a jobb vég. Vagyis így gondolkodott de a lelke mélyén tudta, ez igazából még messze van. Hiába került Rewrite-hoz közel újra, úgy érezte mindig lesz egy szakadék köztük, egy lyuk mely még mindig tátongott. És talán sosem lehet lefedni.
Emiatt a lyuk miatt támadtak egymásra pár napja és emiatt volt most Rewrite otthon az ágyban. Arashi nem ment meglátogatni csak egyszer. Hiszen Rewrite megmondta, most nem akarja őket látni, ugyan tudta, ezt a másik vezető nem tartotta be. Bármit is mondott bárkiről Rewrite a csapat összetartott. Legalábbis ő, Orime, Pinky, Nuru és Yukari.
Lassan visszament a terembe, mely most üresen állt a hosszú szünetben és lerakta italát a laptopja mellé melyen dolgozott. Bár fontos dolgot írt éppen, piheni akart, mikor apró hangokat hallott meg.
Értetlenül és lepetten tekintett az ajtó irányába, majd ráérősen indult meg felé. Aztán előtte megállt, nekidöl az ajtófélfának mintha kicsit hallgatózna.
Kint a kis láb határozatlanul lépdelt. Hol közelebb és megállt az ajtónál, hol tétovázott és indult volna el, de mégis vissza-visszatért.
Arashi elmosolyodott ezen, majd a harmadik ismétlésnél kitárta az ajtót és meglátta azt, aki ezt tette. - Dolgoztál?
- Hm? - pillantott a gépre Arashi, majd elmosolyodott. - Hagyd csak... már épp végeztem. Minek köszönhetem a látogatásod? -Kédezte miközben öntött neki egy kis teát a saját üvegéből. Tudta, a lányt az megnyugtatja és valami lehetett mert csak úgy azért nem szokott átjönni ebbe a terembe.
A csendet azonban Arashi törte meg egy mosollyal miközben felállt és lehajtotta a gépét.
- Blair-ről nem tudok semmit, ha azért jöttél...és Rewrite is gyógyulgat ha jól tudom... - kezdte el, de ekkor a lány halkan a szavába vágott és elforditotta a fejét.
- Rose....mesélj nekem róla...
Arashi váratlanul elhallgatott és a mosoly is lefagyott az arcáról. Fel alá járkált egy pillanatig.
- Kérlek...mesélj róla... hiszen miatta verekedtetek össze Rewrite-al nem?
- Orime...ez nem olyan egyszerű... - ült le váratlanul Arashi, vagyis inkább zuttyant a suli székére miközben a hajába túrt feszülten.
- Nem bízol bennem? - pillantott rá a lány sötét szemeivel mely szomorú volt, tudni szeretett volna Rose-ról, Rewrite miatt is és...bár nehezen vallota be magának de Arashi miatt is. A fiú csak végig tekintett a lányon majd sóhajtott. Bár hosszú történet volt az egész, de most volt idő rá. Hiszen az ebédszünet vagy egy órát is eltartott és ismerve Arashi osztálytársait nem tértek vissza míg le nem járt ez az egy óra. A fiú kissé zaklatottan és egyre csendesebben mesélte el a dolgokat, persze nem mindent olyan részletesen, a lány pedig csak csendben hallgatta. Amikor véget ért a mese, mely valósággá vált egyszer a múltban és mely szörnyű nyomokat hagyott az emberekben a fiú ráborult a lábaira és a fejét tartotta idegesen Orime szíve hevesen vert a felismeréstől, hogy sosem tehetne semmit, hiszen sosem pótolhatna egy olyan személyt, mint Rose és nem is akarna. Ő maga könnyen lengette azokat a szavakat, hogy Rewrite-ot tartja a bátyjának de ez nem volt olyan könnyű és ezek az új információk fájdalmas nyílként sodortak sebeket a lány lelkébe. Aztán mikor kezdet magához térni észrevette, hogy Arashi-nak ez még jobban fájt ,mint neki. Szomorúan tekintett rá, majd felé nyúlt de végül vissza húzta a kezét és inkább saját vállára helyezte fehéres kezeit.
Arashi összecsapta a kezeit, felézett: - Rose csodálatos volt. Szép hosszú szőke, szexi alkat, gyönyörű hang, mindenben azt nézte hogyan tudna segíteni, és rendkívül szerény volt, és valamiért minden téren tökéletes.
- Rose sosem hagyott el titeket, hiszen a halál után az élet nem áll meg és nem szűnik meg, csak alakot vált. Rose itt van és vigyázz rád, mégha észre sem veszed. És ha nm találod meg többé őt a világban, ha nem találod a helyedet ekörül a sötét felhő körül akkor is veled van és erőt ad. Mert a szívedben él örökre. És soha sem hagy el. Sem téged, sem Rewrite-ot. –A fiú cinikusan, fájdalmasan nevetett fel, Orime jobbnak látta ha megy ezért felállt, szinte kirohant a teremből.
Arashi az ablakhoz sétált.
- A szívünkben él és sose hagy el? Francokat. –gyújtott rá.

- Elegem van, legalább az alkoholt elérném! -kiáltott valaki hangosan és idegesen a az ajtó mögött,de úgy hogy még idáig is kihallatszódott. Igen, mostanság félve léptek be, mert a fiú úgyis hozzájuk vágott mindig valamit. Ezúttal egy szép vaskos könyv jutott Orime-nek.
- Ha így viselkedsz csak elüldözöl mindenkit... - emelte fel a földről egy kedves mosollyal a lány a könyvet, majd vissza rakta a kis szekrényre és rápillantott a felspócolt, kikötőzőtt barátjára.
- Ha így viselkednek velem nem értem mit panaszkodnak. Kiwadoi direkt a hűtőre rakta az alkoholt, hogy még véletlenül se érhessek hozzá.
A lány arcán a mosoly nem tűnt el bár a mai nap után csak halvány volt, de őszinte, Rewrite-nak mindig az volt.
Megmozgatta és megigazgatta a fiú párnáját a háta mögött, hogy jó legyen, majd leült mellé és megnézte a dobozt ami előtte hevert.
Aggodalmasan és szigorúan tekintett rá.
- Ezt nem szabadott volna enned...
- Jajj ne máááár...- húzta a száját Rewrite, majd elhelyezkedve kényelmesen rápillantott a lányra aki mindennap bejárt hozzá és mindig hozott neki valamit. -Mi történt ma?
- Semmi érdekes.... beszélgettem Arashi-val...
- Hoppáré... várjunk csak... mi is van ?
- Semmi csak beszélgettünk... - mosolyodott el a lány zavartan, ami Rewrite-nak ismerős volt valahonnan hirtelen. Gyanakodva figyelte a lányt és méregette a reakcióit.
- Miről is?
- Erről...arról....tudod, érdekes témái is vannak és rendes szóval lehet....
- Vá-á-árjunk csak... - ült fel váratlanul. - Néz rám! - parancsolta a lánynak aki döbbenten és zavartan pillantott rá.
Rewrite kezdte érteni a dolgokat, hiszen sok ilyen tekintetett látott. Na igen, sok összetört leányszív van már mögötte.
- Mi a baj?
- Mond el.
A lány zavartan nézett, majd el oldalra. Fájt neki ez az egész, mert ő is csak nemrég ismerte fel és nem szerette volna, ha bárki is megtudja, hiszen már neki is fájt.
- Én kedvelem őt… - igazgatta meg a haját a lány, mire Rewrite arca beszűkült.
- Nem!
- Tessék? - pillantott rá a lány.
- Nem...ne csináld ezt Orime...hidd el az a semmirekellő nem...
- Rewrite... - fogta meg a lány a fiú kezét mint akkor.
A fiú csak nézte őt, nagyot sóhajtott, felhúzta a lábait, megtámasztotta rajtuk a karjait, azokon a fejét.
- Ne vedd el tőlem. –szólalt meg. Orime azt hitte rosszul hall.
- Tessék? –kérdezett.
- Ne vedd el tőlem. Arashi…már szerelmes valakibe! Az én vérem a lány. A kishúgom, Rose, halott. Arashi szereti. Rose is szereti. Szerette. Ha Arashi szerelmes lesz valaki másba…a köztünk lévő kapcsolat teljesen megszűnik. Ne vedd el tőlem. –az utolsó mondatot suttogta. Orime elsírta magát.

Az idő egyre rosszabb és rosszabb lett.
~ Ebből nem tudom hogy lesz ünnep? -Pillantott a lány az égre. Menekült a gondolataitól, menekült attól amibe beleesett és igazából mindentől.
Legszívesebben most nem csinálna semmit. Hiányzott neki Blair, ahogyan az faggatja vagy leteremti, de mégis elmondja neki hogyan tovább.
Aztán rájött, ha Blair itt lenne talán még nehezebb lenne..hiszen Blair is Kiwadoi…
Orime a fejét fogva futott, hogy haza érjen ahol laktak, mikor hangos sikítást hallott meg.
- Egy Carcase... - motyogta, aztán előre pillantott.
Még sosem harcolt egyedül, mert mindig volt ott valaki, de most nincs itt és idő sincs rá, hogy keressen valakit.
- Hathor. -Mondta s megjelent a kardja majd vörös lett a szeme és nekirugaszkodva elindult a dög felé.
Kerülgette a támadásokat, majd ő csapott. Sosem érzett ilyet de kezdte megérteni Rewrite miért öli őket olyan nagy szeretettel, az ember képes kiadnia harc alatt a dühét, a szomorúságát és mindent ami felgyülemlett benne.
~ Vagy tényleg csak unatkozik. –futott le benne amit a fiú szokott magyarázatul adni.
 S bár a küzdelem hosszú volt, mégis a lány javára dőlt el a meccs vége. Pár karcolás, egy-két rándulás, semmi több. Hathor most rendesen működött , szót fogadott és együtt harcolt a fénnyel. Orime fáradtan emelte a kardját a föld felé, majd elindult haza most már újra sötét szemeivel.
Kimerítette ez az egész. Nem csak a nap, nem csak a Carcase. A férfiak… komolyan kezdet egy pillanatra elege lenni belőlük...legalábbis a mai napra, hisz annyira fájt neki. Aztán mégis visszavonta, mert túl fontosak voltak neki.
Meglátta a szállodát ahol ő lakott Pinky-vel, Nuru-val és Yukari-val…és nem akart bemenni.
Valaki hírtelen a vállára tette a kezét. Orime lassan felnézett.
- Csak nem egy ritkaszar nehéz nap után vagy túl?
- Nuru. –suttogta a fiú nevét.
- Rewrite képes volt áthívni csak azért, hogy adjam oda neki a hűtőn lévő alkoholt, merthogy bekenné a karját. De szerintem csak bele akart inni. A nagy alkesz.
Orime elnevette magát.
- Holnap viszek neki valamit. Meglepem valami jobbal, mint a legolcsóbb sör.
Nuru bólintott, elköszönt és felment.
Orime csak nézte a szállodát.
~ Milyen érzés a szerelem? Irigyelhető? Rewrite úgy beszélt, úgy kért engem mint…mint egy szomorú, plátói szerelembe esett lány. De hát...de hát nem ugyanezt érzem én is? Mikre vágyom? Kikre vágyok? Kire vágyok? Kit akarok?
Sikítani szeretett volna és hányni. Sajnos egyik se sikerült neki.
Lassan egészen besötétedett, ám érezte, hogy még nincs vége a napjának. Elindult valamerre, nem tudta merre, egyszerűen engedte, hogy a lábai vigyék. Ismerős nevetést hallott, arrafele indult. Egy sikátorból jött, ő meghúzódott a falnál. Kissé megijedt mikor Yoru-t vette észre először, de aztán a kis kacagó rózsaszín is feltűnt.
- Hagyjál, na! –nevetett a kislány. A fiú a csípőjénél fogva magához húzta és nyakba csókolta, a lányka beletúrt a hajába, majd erősen rálépett a lábára és arrébb pattant, de a fiú beszorította a falhoz.
- Mond ki.
- Nem. –mondta kéjesen és elkezdett a fiú nyakkendőjével játszani. Fémes rózsaszín bőrruhájában nagyon szép volt, igazán, hogy is mondják…szexuális?
- De mond ki. –nevetett rá.
- Minek ha tudod.
- Mert szeretem hallani.
Pinky ugrott egyet, Yoru dereka köré fonta a lábait míg karjait a nyaka köré.
- Szeretlek. –súgta a srác fülébe, aki erre megremegett, erősen szorította magához a lányt, majd lesmárolta és kezeit a fenekére vonta, a lány az egyik kezét bedugta a fiú nyakánál a ruha alatt és simogatni kezdte.
Orime indulni készült, csendesen akart, de azonnal beverte a lábát egy buckába, feljajdult. Persze ők ketten azonnal oda kapták a fejüket, Pinky a szájába harapott.
- Aj-aj. –mondta Yoru.
- Lebuktunk. –nyögte Pinky, mire Orime odaszaladt hozzájuk.
- Mi…hát…szóval…ezt nem nagyon tudjuk kimagyarázni, igaz? –nézte Yoru. Orime meglepetésére mindketten mosolyogtak.
- Nem…nem értem. Azt hittem… -kezdte.
- Nem. Mi is azt hittük. –mondta Pinky mikor látta, hogy Orime nem fogja folytatni.
- Azt hitted. –mondta a srác szemrehányóan, közben kissé feldobta a lányt.
- Szóval akkor ti még mindig…?
- Igen, együtt vagyunk. Yoru hallani sem akart a szakításról. –vont vállat Pinky.
- De nem úgy volt, hogy végül belementél? –nyújtotta ki a kezét Orime Yoru-ra.
- Egy pillanatra megfordult ez is a fejemben. De kösz nem, én abból nem kérek. Életemben először érzem ezt, nem akarok tőle megválni. Így amikor másnak összefutottunk a könyvtárban megmondtam neki, hogy szeretem. –világosította fel a lányt.
- Én mondtam neki, hogy ne. De nem hagyott békén. Azt mondta addig fog idegesíteni amíg nem folytatjuk. –nevetett Pinky.
- Estefelé ment bele. Annyit mondott, hogy oké és szaladt is. Szóval megbeszéltük hogy titokban tartjuk. De ahogy látom most már mindegy. –fejezte be Yoru.
Orime-t valósággal megdöbbentette a mosolyuk. Lebuktak, innentől biztos csak a rossz jöhet, de állnak elébe, nem érdekli őket amíg együtt vannak, az pedig már mindegy, hogy milyen módon.
- Nem mondom meg senkinek. –mondta. Az is meglepte, hogy őket viszont nem lepte meg.
- Köszönjük. –mondták egyszerre.
- Mikor mész fel? Nehogy gyanakodjanak a többiek. –mondta Pinky-nek a narancsoshajú.
- Tíz-tizenöt perc, maximum húsz.
Orime bólintott, intett egyet nekik és magukra hagyta őket. Hagyta, hogy ismét vigyék a lábai.
~ Mocskos sikátorokban kell bujkálniuk hogy együtt lehessenek. De ha lebuknak az se nagyon töri meg őket. Szeretik egymást. Ők vágynak egymásra. Ha rájuk nézek még egy rossz szóért is bűntudatom lenne, nemhogy még kiabáljak velük. Mert ők szerelmesek egymásba. Nekik ez jó. A csapatra nézve rossz. Vajon az én szerelmem, már ha ez szerelem, akkor az milyen?
Mikor feleszmélt Arashi házánál találta magát. Hosszú ideid csak nézte, majd benyitott.

Fáradtan lépett be a szobába. A kanapén ott találta Blair-t, aki Arashi-val beszélgetett. A két lány fagyosan nézte egymást.
- Szia Blair.
- Szia Ori. -mosolygott rá. Orime érezte, ez az első őszinte mosoly amit a lánytól lát, és ez neki is mosolyt csalt a szájára.
- Mond csak...sikerült Black-cherryt szerezned?
- Igen. Igen sikerült.
- És el is szívod a Black-cherryt?
- Nem. Most nem kívánom. Inkább sima Black-et szívnék.