~ Még nem akarok elmenni…de ha így alakult hát…átadom Reita-nak az üdvözleted Kiwadoi R.Blair.
Egyszerre hunyták le a szemüket. Bár a kezük már nem szorította egymást, mégis valamennyire fogták a másikat.

- Kinyitotta a szemét! –szaladt oda a vörös hajú Touya-hoz. Ayumi kábultan emelte fel a fejét és nézte hogy Misa Touya vállán sír.
- Mi…Misa? –ejtette a nevét és ült fel finoman.
- Hála az égnek hogy fent vagy! –rohant oda hozzá.
- Misa? Mi…mi történt? Miért nem haltam meg? –kérdezte fáradtan. Misa kérdőn Touya-ra nézett, aki bólintott.
- Jaj Ayumi…nem is tudom hogy fogjak bele.
[ - Biztos vagy ebben? Yoru!
Egy vörös fiú és egy fehér lány sétáltak egymás mellett. arcra nagyon hasonlítottak, bárki megmondhatta volna hogy testvérek.
- Igen. Ne kérdezz csak gyere. –vezényelt, a lányka követte. Lassan beértek az erdő közepébe. Mikor a fiú meglátta a vérben úszó zöld tincseket húgát a háta mögé tolta.
- Ő az? Ayumi az?
- Igen…Arisa te várj meg itt, ne nézz ide! –parancsolt rá és a lány úgy tett. A fiú alaposan megnézte a két lányt. Zöld haj, zöld smink, zöld ruha…mellette egy rózsaszín hajú, rózsaszín sminkű, rózsaszín ruhás lány. És most mit kezdjen velük? –tanakodott amikor Ayumi hírtelen kiköhögte a vért a szájából. A lány, Aria gondolkodás nélkül oda futott.
- Életben van? –kérdezte reménykedve.
A fiú lassan felemelte és testvérének adta.
- Gyorsan vidd el!
- És te?
- Csak vidd el! –szólt rá keményen, mire a lány bólintott és úgy tett. Mikor kiért az erdőből mentőt hívott.
~ Na és a másikkal mi legyen? –gondolkodott tovább, lehajolt hozzá és felvette. Meglepetten vette észre hogy a lány mellkasa tíz másodpercenként minimális szinten emelkedik. Nem tudta mit tegyen…helyesebb lenne ha végezne vele, hiszen egyrészről az ellensége, másrészről ő tette ezt Ayumi-val, harmadrészről pedig szenved. De ahogy ránézett a véres kis arcra nem tudta megtenni. Hiszen mennyi lehet? Tizenhat kábé?
Késő este érkezett haza, a húga egyből odarohant hozzá mikor meglátta az ajtóban.
- Történt valami?
- Ayumi hogy van?
- Stabil.
- Akkor jó. Mi van enni? ]
- Egy hónapja? Egy hónapja kómában vagyok? –sikítozott mikor Touya megmondta neki.
- Ne borulj ki ennyire. Egy hónapot pihentél, nincs ebben semmi rossz.
- Istenem, mikről maradhattam le!
- Semmiről. Csak sok a szörnyé alakult lélek, azokat öldököltük. –ült le unottan Misa.
- Nahát, te fent vagy? –lépett be a fehér hajú lány.
- Arisa! –kiáltotta boldogan a nevét.
- Üdvözlet újra köztünk Ayumi! –nevetett rá.
Ayumi zavartan elmosolyodott. Nemrég megszúrta az egyik barátját maj szóval bántotta a másikat…és mégis itt vannak vele. Az asztalára nézett.
- White-weekend rózsa… -nézte meg a zöldesfehér levelű virágot.
- Igen. Egy lila hajú fiú hozta neked.
- Tats-chan? –kérdezte.
- Tatsuya, nem? –nézett rá kérdőn Touya.
- Igen de…ez nem vall rá. –gondolkodott el.
- Kaptál mellé egy levelet, megígértem a fiúnak hogy ha felkelsz átadom. –nyitotta ki a fiókot és vette elő. Ayumi szétnyitotta és olvasni kezdte.
Sajnálattal láttalak meg a hordágyon amikor behoztak. Miwako-t kiengedték, így azt hittem nem lesz okom bejárni, de ahogy azt megszokhattam volna, ha az egyik lánykám bekerül megy utána rögtök egy másik. Sakura-t nem tudom elérni, de Blair néha telefonál. Mikor elmondtam neki mi történt veled kérte hogy tegyem azt a fura rózsát a vázádba, szóval azt ő küldi. Jobbulást és ne felejtsd el, hogy a régi bandára mindig számíthatsz zöldike.
- Mit ír? –kérdezte Arisa.
- Ha odaadnám se értenétek meg.
- A rózsával kapcsolatos? –érzett rá Touya.
- Ez a rózsa fontos nekem. Köszönöm hogy cseréltétek a vizét.
- Csak egy rózsa. –legyintett Misa.
- Igen, csak egy rózsa de… -végül csak kinézett az ablakon, nem folytatta.

Eközben a vörös hajú fiú egy kosárral járt. A nap rég lement, ő pedig beért egy kis tisztásra, onnan egy erdőbe, annak a végére egy kis tóhoz ahol egy kis ház volt. Gyorsan futott nehogy valaki meglássa. Mikor odaért kifújta magát.
- Pinky! –szólt hangosan, hiszen ez már biztonságos volt.
- Egy pillanat, fürdök. –szólt vissza. Ennek hallatán a fiú egyből elpirult.
[ - Kicsi lány. Kicsi lány ébresztő! –rázogatta finoman egy hónappal ezelőtt. Sakura nagyon nehezen nyitotta ki a szemeit.
- Ki…ki vagy te?
- Te ki vagy? –kérdezett vissza.
- Nem…nem emlékszem. Ki vagyok én? –nézett rá bóbiskolva. Yoru kifújta a levegőt megnyugodva. Ha nem emlékszik rá ki volt így nem muszáj meghalnia, hiszen nem árthat. De most hova vigye?
- Hol laksz? –kérdezte, de Pinky már eszméletlen volt. Nem tudta mit tegyen, így végül elment ahhoz a kis házhoz ahol régen játszott sokat. Igazából 10-11 éves lehetett mikor még itt játszott a húgával. Nagyon aprócska, de megteszi, csupán csak egy kis faház. Itt ellátta a lány sebeit. Másnap reggel, mikor pont visszament hozzá ébredt fel. Sokáig szólni sem mert hozzá a lányka, ő pedig ezt elfogadta. Minden nap cserélte a kötéseket és ételt vitt neki.
- Semmire sem emlékszel? –kérdezte egy hét elteltével a fiú –A nevedre sem?
A lányka megrázta a fejét majd szégyenében oldalra kapta a fejét. Ekkor vett észre egy rózsaszín rózsát, majd egyből a fiúhoz fordult, gyorsan kiáltott: - Pinky!
És így jött vissza napról napra a lány tudata. És jól tudta, hogy a fiú az ellensége, mégis segít rajta És ő valamiért hagyta. ]
Kiszállt a hideg vízből és felvette halványrózsaszín selyemkimonóját.
- Meg fogsz fázni vizes hajjal. –mondta neki a fiú.
- Nem fogok. –ült az ajtó elé, igazából csupán csak egy fekete függöny volt.
- Éhes vagy? –hagyta rá és tette le elé a kosarat amit hozott.
A lány szó nélkül felnyitotta. Gyümölcsök voltak benne, ő egyből a cseresznyét vette ki.
A fiú nézte egy ideig, majd elnevette magát.
- Mi van?! –nézett rá mérgesen.
- Bírom a neved.
- Miért? Szép nevem van. –húzta el a száját.
- Igen, rózsaszín-mániás vagy és a cseresznye a kedvenc gyümölcsöd. Csak a rózsa a kedvenc virágod, ennyi.
- Igazából a cseresznyevirág. –mondta.
- Igen? –lepődött meg.
- Igen.
- Akkor miért rózsaszín rózsát kértél tőlem?
- Mert azt szoktam meg. De a cseresznyevirág a kedvencem. –és mielőtt Yoru megszólalhatott volna Pinky egy cseresznyét rakott a szájába.
Kis ideig csak nézték a tavat. Yoru ránézett a lányra, akinek a szemében nem volt most kontaktlencse. Még akkor eshetett ki amikor először fürdött meg a vízben. Tetszett neki hogy a lányka szeme is rózsaszín, de úgy volt vele hogy még soha nem látott szebb szemeket Pinky igazi szemeinél. Csak nézte a hidegtől remegő kis testet és nem tudta hova rakni az érzéseit. Csak egy hónapja ismeri és valamiért mégis…valamiféle érzelmeket táplál iránta, és zavarja, hogy nem tudja, a lány mit gondolhat róla.
- Fázol?
- Kicsit. –mondta, mire a fiú átkarolta és magához húzta. Pinky vörösen nézte tovább a tavat, Yoru végül a saját fejét a lány rózsaszín tincseire hajtotta.
Kis csend állt be, majd Sakura megtörte: - Nemsokára haza kell mennem. –és ahogy ezt kimondta Yoru azonnal eltávolodott tőle.
- Miért?
Sakura nem értette ezt a heves reakciót, de még a fiú se.
- A többiek biztosan keresnek. És téged is. Biztosan furcsa hogy esténként eltűnsz. Ráadásul mi elvileg ellenségek vagyunk. Nem szabad a barátság.
- De én nem akarok az ellenséged lenni! Ha visszamész akkor harcolnunk kell egymás ellen!
- Yoru értsd meg hogy nem maradhatok itt! Vagy te majd minden este hozol nekem enni és szórakoztatsz hogy ne legyek magányos? –viccelte el hírtelen.
- Miért ne, most mond hogy bajod van vele! –nevetet a fiú is.
- Yoru! –szólt rá, de még mindig nevetett.
- Én csak azt mondom hogy nem akarok ellened lenni. –szólt keményen.
- Én sem ellened. Nem akarok senki ellen lenni. Már tudom milyen valakivel harcolni akit szeretsz. –húzta össze magát.
- Ayumi-ra gondolsz? –a lány csak bólintott. A fiú lassan visszahúzta. –És…mikor mész vissza?
- Holnap.
- Holnap? –ugrott el tőle megint.
- Egy hónap telt el, biztosan halálra izgulják magukat a többiek!
- De a holnap túl korán van!
- Yoru!
- Pinky kicsit értsd már meg az én nézeteimet is!
- A te nézeteid? Egy hónnapja nem tudok a szeretteimről semmit! –kiáltott rá. Yoru végül szomorúan, de beleegyezően hajtotta le a fejét. Most Pinky csúszott mellé.
- Ne haragudj. Én csak…nem akarok ellened küzdeni.
- Megértem, de ez ellen nincs mit tenni.
- Csak alig gyógyultál fel. Biztos a holnap?
- Biztos. –bólintott.
Kis csend ismét beállt, majd Pinky megtörte ismét: - Igazából miért segítettél?
- Nem mondom meg! –nevetett rá.
- Miért? –kérdezte ő is nevetve.
- Mert nem!
- De mond meg, ha már segítettél mond meg!
- Na jó, azért segítetem mert túl szép vagy a halálnak. –csípte meg az arcát mint a gyerekeknek szokás.
- Most piszkálsz!
- Igen. Meg nem. –komolyodott el a végén. Pinky kipattant szemekkel bámulta.
- De…de, csak piszkálsz! –erősködött, nem akarta elfogadni ezt. Már napok óta furcsán érez a fiú iránt, de próbálta ezeket elnyomni, hiszen ellenségesek egymással szemben. Amikor a fiú az egyik kezét az arcára rakta úgy érezte annyira kellemes az érintés hogy mindjárt sírva fakad.
- Nem, ez nem piszkálás. –mondta lágyan.
- Yoru… -ejtette a fiú nevét.
- Pinky nekem már mindegy, hogy mennyire szeretnék ennek az egésznek véget venni. Már nem érdekel. Ha az-az ára, hogy veled viaskodjak akkor inkább lennék ellene mint vele.
- Te…otthagynád a többieket csak azért hogy ne kerülj velem szembe? –kérdezte remegve a felismeréstől. A fiú bólintott, mire a lány átvetette a vállain a karjait, körbe fonta a nyakán és hagyta hogy a fiú megcsókolja.

- Pinky hazajött! –sikította el magát Orime örömében.
- Pinky? –szaladt ki Arashi és Nuru egyszerre.
- Nahát, de örülök! –lépett ki Yukari is.
Kis ideig csak mindenki ölelte a lányt.
- Mi a fasz van? –hallották Rewrite álmosan csengő hangját.
- Itt van Pinky! –szólt be Yukari?
- Nem mondod?! –szaladt ki, mikor meglátta felkapta és megpörgette.
- Rewrite tegyél le! –nevetett boldogan.
- Tudod hogy aggódtunk miattad? Nagyon megijesztettél! Miért nem jelentkeztél? –szólt Orime.
Pinky végül csak annyit mondott, hogy erről az egy hónapról nem szeretne beszélni, és hogy nincs baj, többet nem csinál ilyet. Kétsége nem volt arról, hogy barátnője nem lesz itthon.
- Yukari-chan? –nézett rá.
- Yukari az utolsó tagunk. –mondta Nuru.
- Tényleg? –lepődött meg.
- Igen. Nuru a kórházban észrevette hogy vörös a szemem. Elmondott mindent. Nagyjából három hete lehetek itt. Téged és Orime-t pedig átírattak a mi osztályunkba, hogy ne legyen probléma. –mosolygott a lányra.
Pinky nehezen emésztette meg hogy az egy hónap kihagyás alatt megtalálták az utolsó tagot. Vajon miről maradhatott még le? De akárhogy is, annak nagyon örült hogy Yukari az, legalább nem egy vadidegen.
Lassan beesteledett, mindenki elfoglalta a szobáját. Pinky nem tudott aludni, így kiült az ablkakba és a holdat nézte.
- Yoru nem jössz lefeküdni? –lépett ki az erkélyre Arisa. Fivére ugyancsak a holdat nézte.
- Hogy?
- Nem jössz aludni?
- Most nem. Te menj csak be. Majd megyek én is.
Arisa tudta hogy valami itt nincs rendjén, de nem tudta volna megmondani mi az. Végül befeküdt az ágyába, nagyon nehezen aludt el.
Pinky és Yoru pedig egészen addig nézték az eget amíg az utolsó csillag is el nem tűnt.