- Miwa-chan? Miwa-channak hívod? Élnek még a régi kötelékek, hm?
És ekkor erős szúrást érzett az oldalában. Ayumi belévágott egy törött üvegdarabot amit a földről vett fel.

Mikor a lányban tudatosult mit csinált felsikított, eldobta az üvegdarabot. A fiú azonnal összecsuklott.
- Megmondtam…kegyetlen vagy…kegyetlenebb nálam. –préselte ki magából.
Ayumi leguggolt hozzá, előkapta a telefonját és tárcsázta a mentőket.

A váróteremben ült, egy zsebkendőt szorongatott. Soha nem gondolta volna hogy sérülést okozna bárkinek akit szeret, nemhogy egyből két barátjának. Érezte hogy a könnyek mindjárt ellepik az arcát.
- Ne haragudj…Ayu-chan? –szólította meg egy fiú. Ayumi lassan felnézett, néhány másodpercig nem tudta hova tenni, majd a nyakába ugrott, ezzel utat engedve feltörő érzelmeinek.
- Tats-chan…
- Ayumi…csak azért hívtalak úgy mint régen mert nem tudtam, hogy biztosan te vagy az…mondjuk ki mászkálna zöld hajjal még? Hívj Tatsuya-nak, Ayumi! És most mond el szépen miért sírsz.
- Én… mond csak Tatsuya, Miwa-cha…Miwako hogy van? –Tatsuya meglepődött, ezt pedig látta Ayumi, így folytatta- Én is tudom hogy felnőttünk. És már nem vagyunk olyan viszonyba sem, hogy becézzük egymást. Hogy van Miwako?
- Jól, egyre jobban. Bemész hozzá?
Ayumi pont meg akarta rázni a fejét, amikor az orvos kijött.
- Bemehet kisasszony. –és Ayumi csak intett Tatsuya-nak, majd ment is.
Ahogy belépett a szíve egyre jobban a torkában volt. Nem tudta mit mondhatna, mit tehetne, csak állt sóbálványként.
- Ayumi? –szólította meg a fiú. Ayumi nagyot nyelt, összeszedte a bátorságát és megindult felé.
- Kiszállok!
- Hogy? –kérdezte.
- Kiszállok! Én nem fogom a ti kis piszkos játékaitokat űzni! Hagyjatok ki belőle!
- Ayumi, most olyan vagy mint egy gyerek. Akarni sok mindent lehet. –mondta neki unottan Touya.
- Hát én ki akarok szállni, és ki is fogok!
- Nem fogsz! Túlságosan élvezem már a játékunkat, túlságosan a közepén vagyunk, hiszen már nagyjából összeszoktunk. –lépett be egy vörös hajú lány a terembe.
- Misa. –ejtette Ayumi a nevét.
- Nem szállhatsz ki, ez nem úgy megy hogy gondolok egyet és otthagyom. Főleg nem neked, Halál!
- Ne nevezz így! Én nem akarok ennek a része lenni!
- ki akar? Na jó azért van aki. De ezt akkor se mi döntjük el.
- Hát én akkor sem kérek belőle! –sietett ki az ajtón.
Misa szomorúan ült le a székre.
- Ayumi tud dolgokat, és nem osztja meg velünk.
- Például mit tud? –nézett rá Touya.
- Tud néhány ellenséges tagról.
- Gondolod?
- Igen. Biztos vagyok benne. Na de…te hogy kerülsz ide?
- Utcai verekedés. –hazudta.

Amikor Ayumi kijött észrevett a távolból egy kis rózsaszín foltot. Rózsaszín haj, rózsaszín hosszú ruha, rózsaszín cipő. Sakura itt van.
Pinky Nuru-val nevetgélt, majd megindult Miwako szobájába. Ayumi ismét bátorságot vett magán és lement az ajándékboltba, majd vissza. Az ajtó előtt megállt, kicsit hallgatózott.
- Nem tudom hol lehet. Utoljára Orime látta. –hallotta Pinky hangját.
- Majd előkerül. Tudjátok milyen, folyton csavarog, mint a macska. –így Tatsuya, erre pedig Miwako felnevetett. Ayumi vett egy mély lélegzetet majd benyitott, az ajándék virággal és csokoládéval a kezében.
- Ayumi! –kiáltotta boldogan Miwako, Ayumi pedig őszintén elmosolyodott. Letette az asztalára a csokoládét és a vázába a többi virág mellé az övéit. Sok volt, ám csak egy rózsa díszelgett, az pedig kék színű.
- Blair volt itt? –kérdezte megérintve a rózsát.
- Igen. –mondta Miwako.
- Kihez mentél be az előbb Ayumi? –kérdezett rá Tatsuya.
- Csak egy barát. Hagyjuk is. Hogy vagy Miwako?
- Köszönöm jól, nemsokára mehetek is haza, már alig várom! –mosolygott.
- Azért csak óvatosan. –aggodalmaskodott a rózsaszín.
- Te rosszabbért is képes vagy bekerülni Pinky! –dorgálta Tatsuya, ezen pedig mind nevettek, Pinky-vel az élen. Beszéltek még egy kis ideig, majd Ayumi elköszönt és indult.
- Megyek én is. –mondta kis idő múlva Pinky.

Igazából Ayumi után ment. Jól tudta, hogy mi elintézni valója lehet Blair-nek. Hiszen kiskora óta Kalifornia az álma. Orime túl keveset mondott annyival hogy „dolga van”. És azt is tudta, hogy Blair-t Ayumi felkavarta. Blair Miwako-n keresztül megérzett valamit, amit mások nem. Ez nem annak volt betudható, hogy az ami. Egyszerűen Blair mát túl sok dolgon ment keresztül.
Ayumi egy kis erdőbe ment. Mikor a közepéhez ért megállt.
~ Szóval már nagyon benne vagyunk a közepébe Misa? Hát még ezek után mennyire benne leszünk!
- Miért követsz Pinky? –kérdezte, mintha ez természetes dolog lenne.
Pinky előjött a bokrosból.
- Mi történik Ayumi? Mi ez az egész? Mi történt Miwako-val?
Ayumi felkacagott, majd megfordult: - Felgyújtottam!
Pinky meghátrált, úgy érezte mintha gyomorba vágták volna. Ayumi szeme vörös volt.
~ Kék és vörös…ha én vörös vagyok akkor ő kék? Erre gondoltál Arashi? És ha más színben gondolkodunk? Feketében és fehérben? És ha ebből kifolyólag jelentésre gondolunk?
[ Rewrite, Arashi és Sakura még a héten mielőtt eljött az a bizonyos hétvége a könyvtárban ültek.
- Fény meg sötét, mint a jó meg a rossz. Na ne már. –nyögte Rewrite.
- Pedig tényleg igaz. –mondta unottan Arashi.
- Miért, neked ezzel mi bajod Rewrite? –kérdezte Pinky.
- Csak egy. Honnan tudod mi vagy?
- Ezt hogy érted? –kérdezte Arashi.
- Oké hogy mi képviseljük a fényt. De ettől egyből mi leszünk a jók? Honnan tudjuk melyik oldalon állunk? ]
~ Ha most előhívom a kardom és rátámadok az mi lesz? Pusztán önvédelem amiért fenyegetve érzem magam, vagy sima támadás mert rossz vagyok?
- Na mi az Pinky? Hívd csak elő. –szólt neki Ayumi, mivel tudta mire gondol. Pinky minden ízében remegett.

Arashi idegesen kémlelt ki az ablakon.
- Se Blair, se Pinky, se Nuru. Direkt megbeszéltük hogy jönnek! Már egy hete ezért jártattam a számat!
- Ülj már le ember. –tette meg ezt Rewrite.
- Befognád? –mordult rá.
- Hiányzik a kis Kiwadoi, vagy mi? –piszkálódott.
- A kis Kiwadoi még tegnap reggel lelépett. Dél van Rewrite!
- Ne izgulj Arashi-kun, csak néhány dolgot intéz el. –szúrta közbe Orime.
- De miért nem kérte most a segítségem?
Rewrite meglepetten nézte. Arashi tényleg ennyire aggódna érte? Tényleg testvéri kapcsolatuk van? Akárhogy is, Arashi most nagyon ideges a kislány miatt, és Rewrite pontosan tudta milyen az kistestvérért idegeskedni. Felállt és a fiú vállára tette a kezét.
- Ne parj’ be. Nagy szája van mint neked. Nem lesz baja.

- Nem…nem hívom elő! Nem harcolok ellened Ayumi! –nyelt nagyon Pinky.
Ayumi ismét nevetett egy kicsit: - Sok dolgot állítasz biztosra. És mégsem tartod be. –mutatott a lány hajára. Pinky az ajkaiba harapott.
[ -Mit csináltál magaddal?!
- Jobb így!  
- Jaj Blair… az a gyönyörű hajad…
- Nem baj, jobb így!
/
- Sakura neked ne csináljunk valamit a hajaddal?
- Mi? Na nem, nem vágjuk le! Ne is álmodj róla Blair!
/
- Nahát de jól néz ki!
- Nagyon tutkó’, iszonyatosan illik hozzád.
- Na Saku-chan, ne vágjunk belőle?
- MEG NE PRÓBÁLD BLAIR! ]
Pinky lassan hátra nyúlt a hajához.
~ Jobban szerettem mikor hosszú volt. De…amikor megláttalak a vonaton Blair…és te nem szálltál le…én nem hittem hogy látlak még. Egy idő után az a hír járta a Sukeban és Bancho bandák között hogy meghaltál…kételkedtem benne, de mikor megtudtam hogy Reita meghalt kétségem sem volt az ellen hogy utána mentél volna. Így amikor megkaptam a hírt, hogy Reita meghalt… a kis romos házba mentem és sokáig sírtam és sírtam. Aztán megláttam az ollót amivel levágtad a hajad. Eszembe jutottak a könnyes szemeid és a vigyor az arcodon…és nem gondolkodtam tovább.
- Igazad van Ayumi. Tettem olyan dolgot amit még magam sem hittem volna. Mint fényben járó, azt hiszem szabad a kardrántás ha fenyegetőnek érzem magammal szemben egy sötétben járó kekeckedését.
- Húzd csak elő, támadj csak a rosszra. –vigyorgott.
- Én nem vagyok jó, és te nem vagy rossz.
Ennek hallatán Ayumi szája tátva maradt.
- Mi…mi van?
- Illetve, nem tudom. Az egyik oldal talán rossz talán nem, de miért lennék én jó és te miért lennél rossz, vagy miért én a rossz és te a jó? Vagy te ebben ennyire biztos vagy? –szabadkozott.
[ -Vagy Pinky, a másik csapat szemében te rossz vagy, én ebben a csapatban pedig jó. Pedig te rendes lány vagy, én meg szemétkedő. Az egyik oldal talán jó talán nem, de miben lennénk mások, miért lennénk jók és ők a rosszak? ]
Úgy tűnt Ayumi elgondolkodott ezen.
- Azt tudom…hogy kénytelen vagyok ártani neked, csak mert valamelyikünknek pusztulnia kell. Pedig nem akarok.
- Tefnet. –szólította Sakura a kardját.
- Aker. –ejtette Ayumi is.
- Ayumi…
- Pinky…
- Szerettelek! –ejtették egyszerre és egymásnak estek.

Lassan beesteledett, de a két lány még mindig egymás ellen viaskodott. Testük minden pontját vér borította, sajátjuk és ellenfelüké egyaránt.
Pinky valahogy Ayumi mögé keveredett, hátba rúgta és már majdnem leszúrta, mikor Ayumi eleset ugyan, de előre bukfencezett és kirúgta a lány lábát, így mindketten a földön feküdtek, mélyeket lélegeztek.
~ Ez nem megy tovább… -hunyta le egy pillanatra Ayumi a szemeit, érezte hogy mindjárt elájul.
Pinky sem volt jobban. Már majdnem ő is lehunyta a szemeit, ám ő a halálba ment volna, amikor meghallotta valaki hangját.
„ …mert én…ezt nem tudtam elfogadni…” –erre kinyitotta a szemeit. Lassan felállt, minden mozdulat fájt. A szenvedő Ayumi-hoz lépett, mikor mellé ért összerogyott.
- Ayumi…
- Pinky?
- Most meghalunk?
- Igen. Igen, azt hiszem meghalunk.
- Értem. –csukta be a szemeit. –Gondolkodtál azon amit mondtam?
- Igen.
- És…jutottál valamire?
- Igen. Azt hiszem értelmetlenség. Mert ha nem tudjuk hogy melyik oldalon állunk…akkor egyáltalán miért küzdünk?
[ - De ha te így vélekedsz Rewrite, akkor miért küzdesz?
- Én csak azért mert unatkozom Pinky. Szerintem ez az egész egy baromság. ]
- Hogy miért küzdünk?
- Igen. Mi értelme?
[ - Szóval értelmét sem látod?
Rewrite felállt és kihajolt az ablakon.
- Az én esetemben az értelme az, hogy tereljem a figyelmem más dolgokról. És mivel más nem köt le, így jó hogy ez van. Másik esetében pedig össze hozza az embereket. ]
- Különösebb értelme nem hiszem hogy van. De…én újra találkozhattam Blair-el, Tatsuya-val, Miwako-val…és veled is. Még ha ellenségek is vagyunk Ayu-chan…én örülök annak, hogy ismét láthattalak, ha utoljára is.
Ayumi erőt vett magán és megfogta Pinky puha kis kezét. Mindketten érezték hogy nem sokáig fognak már szenvedni.
- Pinky… -hallotta még Ayumi ecsukló hangját, emiatt az ő hangja is sírósan csengett.
- Igen, Ayumi?
- Ha elköszönök…hívhatlak úgy ahogy régen?
- Persze! –sírta el magát.
Kis idő múlván ismét Ayumi szólt: - Nem így akartam elmenni…hogy haragban vagyunk.
„ …mert én…ezt nem tudtam elfogadni…” –emlékezett a hangra ami nemrég ugrott be neki.
- Én ezt nem tudom elfogadni. –Ayumi kérdőn nyitotta ki a lányra a szemét, aki erre felbátorodott. –Én ezt nem tudom elfogadni! Miért úgy kell meghalnunk hogy ellenségek vagyunk? Csak mert valakik ezt mondták? Én nem kérek ebből.
„Hát én akkor sem kérek belőle!” –most Ayumi emlékezett saját szavaira.
- Szóval…menjük el barátokként?
- Igen. Azok voltunk. Felejtsük el a történteket. Arra az egy évre emlékezzünk amíg a bandával voltunk.
- Rendben.
- Rendben.
Egy ideig hallgatták egymás légzését, majd mikor érezték hogy a testük kihűl utoljára egymás szemeibe néztek.
- Saku-chan…
- Ayu-chan?
- Viszlát!
- Igen…viszlát!
~ Még nem akarok elmenni…de ha így alakult hát…átadom Reita-nak az üdvözleted Kiwadoi R.Blair.
Egyszerre hunyták le a szemüket. Bár a kezük már nem szorította egymást, mégis valamennyire fogták a másikat.